Sziasztok!! :)
Rég nem volt rész, tudom, de remélem, hogy az új háttér kárpótol érte titeket. Végre Loki színeiben pompázik a blog.
Az új részről csak annyit, hogy végre eljutottunk Asgerdba!!!
A vakító
fényörvény körülvesz, szinte elnyel minket. De ez nem tart
tovább több másodpercnél sem. Éppen, hogy eljut hozzánk a
kiáltozó őrök hangja. Loki ezen csak kacag, újabb csel, újabb
öröm. Már csak az a kérdés, hogy mit kapunk ha visszaértünk.
Hirtelen kemény
talajnak csapódik a talpam, és a térdeim felmondják a
szolgálatot. Loki kecsesen éri a földet, utána meg csak lazán
leporolja a vállát.
Felnézek, és a
mitológiás könyveimből jól ismert Heimdallt pillantom meg. Ő
rám mosolyog, Lokira viszont szúrósan néz.
- Atyád megmondta
nekem, hogy nem térhetsz vissza az Istenek Honába. - Zengi be
hangja a helyet, ahova érkeztünk.
- Nem az „atyám”-
rángat fel a fekete hajú isten a földről. - És különben is,
ajándékot hozok neki.
Összeráncolt
homlokkal ránézek, de ő csak finoman megrázza a fejét.
Heimdall pár
másodpercig vizslat minket arany szemeivel, aztán valamivel
megenyhül a tekintete.
- Az istenek honába
nem szokás szajhákat vinni- jelenti ki határozottan.
Szinte hallottam,
hogy az állam a padlón csattan.
- Nem, szó sincs
semmiféle szajháról, azokat a bátyámnak viszem- nevet Loki. -
De, engedelmeddel, már megyünk is.
Azzal választ sem
várva megindult a Szivárványhíd felé, engem maga után húzva.
- Ez a Heimdall-
motyogta közben. - Ez is öregszik már.
A híd végén már
a saját lábamon mentem, de éreztem, hogy az arcomon még láthatók
az elképedés jelei.
Loki először Odin
tróntermébe vezetett, aminek pajzsokból álló teteje olyan magas,
hogy nem látod a tetejét. Bámulatos a látványa.
Mikor Odin meglátott
minket, pontosabban először Lokit vette figyelembe, talpra ugrott.
Thor, aki ott állt a trón mellet, úgyszintén meglepődött. Rám
viszont boldogan vetett egy mosolyt.
Viszont vannak
dolgok, amivel Loki sem számolt. Ezen dolgok közé tartozott az a
tengernyi őr körülöttünk.
Mindenekatyja
kieresztette hagos, mély hangát és utána már állt is a bál.
- Az esküszegőt
azonnal vessétek a legmélyebb tömlöcbe, amit a palotában vagy
azon kívül találtok! A lánnyal magam beszélek! Thor, fiam, hozd
őt a színem elé.
Egyedül maradtam…
WHÁÁÁÁÁÁ!!!!! szuperfantasztikusankirály lett!!!!!! az oldal is meg az új rész is szuper jó ,de sejtésem szerint a 7. részben fognak beindulni az események. Annyira örültem amikor megláttam hogy kis híján elsírtam magam. Na jó talán mégse >;)
VálaszTörlésLegalább van valami, amiért érdemes írni😀
TörlésMikor lesz kész a következő rész?! Már nagyon nagyon várom!
VálaszTörlés☺
Minden kedd nálam Loki nap! Nem kell sokáig várni már! ;)
TörlésDe jó.
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésjuhhhhhé!!!!!!!
VálaszTörlés